Cégünkről

Nyomtatás

Története

FirmaA 70-es évek végén született meg az ötlet, hogy a napenergia segítségével környezetbarát, megújuló és ingyenes energiaforrás teremthető. 1979 -ben alakult meg az Erlangen melletti Adelsdorf székhelyű SUNSET Energietechnik. Azóta a SUNSET következetesen és sikeresen valósítja meg célját, és úttörő munkát végez annak érdekében, hogy a napenergiát a hagyományos energiák valódi alternatívájaként fogadják el. A SUNSET Energietechnik
ezen az úton iparágának vezető középvállalatává fejlődött.

Fejlődés

Ez idő alatt a napenergia önálló energiaforrássá fejlődött. A rohamos műszaki fejlődés hatására a napenergia ma már nemcsak néhány kiváltságos felhasználó számára jelent energiaforrást. A napenergiát ma már bölcsen és elérhető áron használhatja mindenki, akinek fontos saját és utódai jövője. Ez a jövőben még inkább érvényes lesz, mert időközben az állam által is elismert energiaforrás lett a napenergia.

Jövő

A SUNSET Energietechnik GmbH a jövőben is az alapítói ötlet szellemében fog tevékenykedni. Ebben első helyen a szolártechnika professzionálissá fejlesztése áll. Ezenfelül a minőséggel szembeni magas követelmények miatt a gyártás szükségképpen Németországban történik. A más telephelyeken történő gyártást szigorú minőségi szabványok szabályozzák.

A Németországban mindenütt elérhető kereskedői hálózatnak, az Európában mindenhol megtalálható értékesítési partnereknek és a valamennyi kontinensen működő telepeknek köszönhetően a SUNSET biztos partner – a jövőben is!





Internationale Schulprojekte:

Solardach Costa Rica

Costa Rica
Zur Website "Solardach Costa Rica".

Solardach Kairo

Kairo
Zur Website "Solardach Kairo".

Solardach Jakarta

Jakarta
Zur Website "Solardach Jakarta".

Solardach Namibia

Namibia
Zur Website "Solardach Namibia".

Solardach Singapur

Singapur
Zur Website "Solardach Singapur".

Solardach Türkei


Zur Website "Solardach Türkei".

Solardach Ecuador


Zur Website "Solardach Ecuador".

dena-RES-Projekt Angola


Zur Website "dena-RES-Projekt Angola".

dena-RES-Projekt Uruguay


Zur Website "dena-RES-Projekt Uruguay".   
(c) SUNSET Energietechnik GmbH, Industriestrasse 8-22 , 91325 Adelsdorf (Deutschland)
Telefon +49 (0) 91 95/ 94 94 - 0, Telefax +49 (0) 91 95/ 94 94 - 290
info@sunset-solar.com
Webdesign: bauer+bauer